Minden, amit a CSOK-ról tudni érdemes

Amekkora érdeklődés kíséri magát a lehetőséget, legalább akkora homály fedi a családi otthonteremtési kedvezmény részletszabályait, melyeket a 2016. február 10-én közzétett két új rendelet rendelkezései igyekeznek pontosítani, több-kevesebb sikerrel.

A következőkben összefoglaljuk a CSOK-kal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és bemutatjuk az új rendelek hatálybalépésével bekövetkezett legfontosabb változásokat, segítséget nyújtva ezzel azoknak, akik továbbra is elvesznek a részletszabályok erdejében.

1. A CSOK lényege és a közös szabályok

A családok otthonteremtési támogatása keretében a házaspárok, élettársak, illetve egyedülálló szülők már meglévő vagy előre vállalt gyermekeik száma után új vagy használt lakás vásárlása, illetve meglévő lakás bővítése esetén vissza nem térítendő állami támogatásra jogosultak, ezenfelül új lakás vásárlása esetén adó-visszatérítést, valamint három vagy több gyermekes családok kamattámogatást is igényelhetnek. A kérelmet lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésétől számított 120 napon belül, lakás építése vagy bővítése esetén pedig az építkezés vagy bővítés megkezdése előtt kell benyújtani a hitelintézethez.
Mind új, mind használt ingatlanok tekintetében a rendeletek meghatározzák azt a négyzetméterszámot, amellyel a megvásárolt lakásnak rendelkeznie kell. Emellett, CSOK igénybevétele esetén az állam javára 10 évre szóló jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre, amely időszakban mind az igénylő szülőknek, – néhány kivételtől eltekintve pedig- mind a gyermekeknekéletvitelszerűen az adott lakásban kell lakniuk. Az életvitelszerű ott tartózkodás kötelezettsége alól azonban a gyermekek tekintetében az új rendeletek már meghatároznak bizonyos kivételeket. Emellett, ezen időszak alatt a támogatott személynek lakásbiztosítással kell rendelkeznie az érintett lakásra nézve, mely biztosítás jellemzőit a támogatási szerződés határozza meg.
Fontos változás, hogy az új rendeletek z igénylők körét új lakás vásárlása esetén is kiterjesztették a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóira, a közfoglalkoztatottak ugyanakkor csak használt lakások tekintetében jogosultak a támogatásra.

2. Új lakásokra vonatkozó szabályok

2.1 Az igénylők köre

A CSOK alapvetően magyar állampolgároknak jár. Emellett erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazolni a büntetlen előéletet, továbbá az igénylőknek – házastársak esetén legalább az egyiküknek – társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük két évre visszamenőleg, továbbá fontos, hogy nem lehet az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozásuk.
Ahogy arra már fentebb utaltunk, új lakás vásárlása esetén a rendelet az igénylők köréből kizárja a közfoglalkoztatottakat, de kizáró ok lehet az, ha valaki az igénylést megelőző öt évben igénybe vett lakáscélú állami támogatás vagy támogatott hiteltszabályait megsértette.
Fontos, hogy a fent meghatározott személyi kör akkor is jogosult a támogatásra, ha még nincs gyermekük, de gyermekvállalási szándékukról előre nyilatkoznak. Ebben az esetben a támogatás elnyeréséhez gyermektelen fiatal házaspár esetén három, egygyermekesek esetén két, kétgyermekesek esetén három jövőbeni gyermek vállalása szükséges. A teljesítési határidő egy gyermek vállalása esetén 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év, három gyermek vállalása esetén pedig 10 év.

2.2 Mekkora összeg igényelhető, és mire használható fel?

Új lakás vásárlásakor a kedvezmény összege egy gyermek esetén 600 ezer forint, két gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint, amelynek teljes összege az új lakás bekerülési költségére vagy vételárának kifizetésére fordítható.
Emellett a három vagy több gyermekes családok új lakás építéséhez vagy vásárlásához felvett hitelintézeti kölcsönükhöz – legfeljebb 10 millió forintig – otthonteremtési kamattámogatást is kaphatnak, vagyis a piaci kamathoz képest 3 százalékkal kisebb mértékű kamatot kell fizetniük a felvett hitel után.

2.3 Fontos változások

Az új rendelet – a már említetteken kívül is – több fontos változást is hozott az új lakás vásárlására vagy építésére igénybevett kedvezmény tekintetében. Így eltörlése került a 30 millió forintos felső korlát, továbbá pontosításra került az „új lakás” és a „bekerülési költség” fogalma is. Szintén kiemelendő módosítás, hogy az új lakáson az igénylőknek a korábbi 50 % helyett 100 %-os tulajdont kell szerezniük. Könnyítés viszont, hogy az igénylőknek egyáltalán nem kell megválniuk a már meglévő lakástulajdonuktól, ezt a szabályt csak a használt lakásoknál tartotta fenn a kormány, emellett továbbra is a támogatottak rendelkezésére áll az a lehetőség, hogy átvigyék a támogatás összegét egy másik lakásra.

3. Használt lakásokra vonatkozó szabályok

3.1 Az igénylők köre

A személyi körre vonatkozó feltételek használt lakás esetén is nagyban megegyeznek az új lakás vásárláshoz igénybevett támogatásra vonatkozó szabályokkal, néhány eltérés azonban felfedezhető. Így ez esetben közfoglalkoztatottak számára is elérhető a kedvezmény, ugyanakkor a maximálisan vállalható gyermekek száma kettőre korlátozódik. A rendelet azonban megteremti azt a lehetőséget, hogy lakáscélú hitel felvétele esetén, amennyiben a támogatottnak az előre vállaltnál több gyermeke születik, az utóbb született gyermek után további 400 000 forint támogatás igényelhető, de a kedvezmény összege nem haladhatja meg a bekerülési költséget.

3.2 Mekkora összeg igényelhető, és mire használható fel?

Használt lakás vásárlása esetén a kedvezmény összege egy gyermek esetén 600 000 Ft, két gyermek esetén 1 430 000 Ft,három gyermek esetén 2 200 000 Ft,négy vagy annál több gyermek esetén pedig 2 750 000 Ft.A családi otthonteremtési kedvezménnyel megvásárolt lakásban kizárólag a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont, a lakás vételára pedig nem haladhatja meg a 35 millió forintot. Bővítés esetén a kedvezménnyel érintett lakásban az igénylőnek legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítását a jogszabály nem minősíti a lakás bővítésének, így tehát csak új épületrész kialakítására, valamint emelet-ráépítésre vagy tetőtér-beépítésre vehető igénybe a támogatás.Szigorodott a szabályozás azonban annyiban, hogy használt lakásra csak 5 év után lehet átvinni a támogatást.

4. A támogatás visszafizetése

Bizonyos esetekben a vissza nem térítendő támogatást nevével ellentétben mégis vissza kell téríteni. Így például akkor, ha a megadott határidő alatt nem sikerül teljesíteni a gyerekvállalást, illetve ha a gyermek – a jogszabályban meghatározott kivételektől eltekintve – a 10 éves időszak letelte előtt kiköltözik a lakásból. Emellett visszafizetési kötelezettséget teremt a válás, illetve a párkapcsolat felbomlása, valamint az is, ha a támogatottatok az ingatlant nem lakáscélra használják vagy ha azon harmadik személy is tulajdont szerez.

Amennyiben Önnek gazdasági joggal, polgári joggal, ingatlanjoggal kapcsolatos kérdése van, úgy a Kapcsolatok menüpont alatt fel tudja venni munkatársunkkal a kapcsolatot.