A fővállalkozó felelőssége az alvállalkozó által ki nem fizetett munkabér vonatkozásában

Nem ismeretlen annak a gyakorlata, hogy egy fővállalkozó alvállalkozót vesz igénybe valamilyen szerződéses kötelezettség teljesítése érdekében, például az építőiparban – mind a tervezés mind a kivitelezés kapcsán – kifejezetten jellemző az alvállalkozók bevonásával történő teljesítés. I. Munkaügyi ellenőrzések Az elmúlt évben lefolytatott munkaügyi ellenőrzések tapasztalatait összefoglaló negyedéves jelentések is azt mutatják azonban, hogy az építőiparban gyakran fordulnak elő szabálytalanságok az alvállalkozók szintjén. A munkaügyi negyedéves ellenőrzések eredményeiről az alábbi linken…

Read more

Az építtetői fedezetkezelésre vonatkozó szabályok

Az új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) több más újítása mellett az építőipar területén is változásokat hozott: a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb jelenségére, a körbetartozások problémájára is megoldást keresett az ún. tulajdonjog fenntartás intézményével. Emellett az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) is reagált a rendszerszintű problémára egy új jogintézmény, az építtetői fedezetkezelő bevezetésével. A szabályozás azonban többszintű: a részletszabályok nem csak az említett…

Read more

A fennmaradási engedély esetei és fogalma

Előfordulhatnak olyan esetek, hogy bizonyos épületek jogszerűtlenül vagy nem szakszerűen épülnek fel, ám ilyen esetekben a z épület már áll és annak sorsáról dönteni kell. Nehéz általánosan elfogadható megoldást találni erre a kérdésre, de talán nem is szükséges. Az épületek visszabontása meglehetősen költséges és nem feltétlenül szükségszerű. A fennmaradási engedélyezés erre a kérdéskörre próbál választ adni azáltal, hogy bizonyos helyzetekben, amennyiben a jogszabályi feltételek adottak, az építtető vagy a tulajdonos…

Read more

A vállalkozói díj elszámolása építőipari munkák esetén – Mikor követelhető a többletmunka és a pótmunka ellenértéke?

Az építési jog területén és az építőiparral kapcsolatos peres eljárások között a legtöbb vitás kérdés a Felek között a vállalkozói díj vonatkozásában merül fel. Mikor követelhet a vállalkozó további vállalkozói díjat? Mi az a többletmunka és pótmunka? Miért fontos ezeket a fogalmat elkülöníteni? Jelen cikkben – többek között – ezen kérdésekre keressük a válaszokat. Vállalkozói díjról általában Az építési munkák kapcsán alapvetően két mód létezik a vállalkozói díj megállapítására: utólagos…

Read more

Az építési jog területére vonatkozó főbb jogszabályok

Ebben a cikkben az építési jog területét szabályozó fontosabb jogszabályokat gyűjtöttük össze, könnyebb eligazodást biztosítva ezzel, az olykor nehezen átlátható, szerteágazó jogszabályi környezetben. Habár számos kiemelt jelentőségű jogszabály fontos jogszabályi háttérét képezi az építési jognak, ebben a cikkben azonban mégsem foglalkozunk olyan általános és az építési jogot csak nagyon közvetve érintő jogszabályokkal, mint az Alaptörvény, a Polgári perrendtartás, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (Ket.) vagy…

Read more

A bíróság által értékelt főbb körülmények az intimitás,- vagy kilátásvesztéssel keletkezett értékcsökkenéssel kapcsolatban

Korábbi bejegyzéseinkben már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy egy építkezés során a szomszédos ingatlanok tulajdonosai milyen módon élhetnek a jogorvoslati joggal az építési engedéllyel szemben egy szomszédos építkezés esetén. Jelen bejegyzésünkben most azt az esetet kívánjuk áttekinteni, hogy milyen eszközökkel és milyen jogalapon lehet a jogszabályoknak teljes mértékben megfelelő szomszédos építkezés esetén az építtetővel szemben fellépni. Polgári jogi igény jogalapja A felperesi igényérvényesítés esetében minden esetben A Polgári Törvénykönyvről szóló…

Read more

Az építésrendészeti eljárás főbb szabályai

Az építőipar élénkülésével fontos, hogy akár építtetőként (megrendelőként), akár szomszédként tisztában legyünk az építésrendészeti eljárás legfőbb szabályaival. Az 1997. évi LXXVIII. tv. 46. §-a szabályozza az építésfelügyeleti tevékenység szabályain belül az építésrendészeti eljárást. Az építésrendészeti eljárás részletes szabályait a fenti tv. végrehajtására kiadott 312/2012. (XI.8) Korm. rend. határozza meg. Az „officialítás” elve A 312/2012. Korm. 67. § (1) bekezdése szerint építésrendészeti eljárásnak hivatalból vagy az építésügyi hatóság megkeresése alapján van…

Read more

Az építési engedély és egyszerű bejelentés szabályai 2017-ben

Építési engedély és egyszerű bejelentés. Ezen két fogalom között 2017. január 1. napjától jelentős különbség van. Jelen cikkben közérthető módon megpróbáljuk elhatárolni e két, a gyakorlatban sokszor felcserélt fogalmat. Mikor kell építési engedélyt kérnem és mikor elég az egyszerű bejelentés az építkezéseknél? Az építésügyben megfigyelhető, hogy egyre kevesebb esetben kell építési engedélyt kérni és egyre többször elegendő az egyszerű bejelentés az építési tevékenység megkezdése előtt. Elsőként határozzuk meg azonban, hogy…

Read more

Építési jog – A fennmaradási és továbbépítési engedély szabályai

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a teendő akkor, amikor a tulajdonos az építési jogi szabályokat figyelmen kívül hagyva építkezésbe vagy bővítébe kezd. Fennmaradási vagy fennmaradási,- és továbbépítési engedély szükséges, ha valamely építkezés szabálytalanul valósult meg. Jelen bejegyzés az alábbiakról kíván egy rövid összefoglalót nyújtani. I. A fennmaradási és fennmaradási,- és továbbépítési engedély elhatárolása Fennmaradási engedély iránti kérelmet befejezett építkezés esetében kell benyújtani az illetékes hatóság részére; befejezett építkezésnek pedig…

Read more

Panorámaperek – Az építési jog és a kártérítés metszéspontján

A jelenlegi jogi szakirodalomban nem találkozhatunk a panorámajog kifejezésével, de a bírósági gyakorlat már évtizedek óta foglalkozik az elvesztett panoráma által okozott értékcsökkenésre alapított kártérítési perekkel. A panorámaperek olyan perek, ahol az elveszett panorámáért perelnek a károsultak. Az igényérvényesítés hátterében az a jelenség áll, hogy a szép panorámával rendelkező ingatlanok értékét jelentősen csökkenti, ha ez a panoráma megcsúful vagy egyenesen megszűnik, valamiféle beépítés által. Jelentős értékcsökkentő hatással jár tehát, ha…

Read more