Haszonbérleti szerződés jóváhagyása – Téves hatósági gyakorlat?

A szántókra vonatkozó haszonbérleti szerződések kifüggesztésével, illetve annak hatósági jóváhagyásával kapcsolatban rengeteg jogvita merül fel a felek között, ezért ezzel kapcsolatban szükséges néhány alapvető kérdés tisztázása.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Földforgalmi tv.) 51. § (1) bekezdése szerint a szántóra (erdőre) vonatkozó haszonbérleti szerződést, illetve annak módosítását az illetékes mezőgazdasági igazgatási szervnek jóvá kell hagynia.

A Földforgalmi tv. 44. § (1) bekezdése alapján szántóra vonatkozó haszonbérleti szerződés kizárólag határozott időtartamra köthető (legalább 1 gazdasági évre, de legfeljebb 20 évre köthető meg).

Több esetben előfordul, hogy az illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv arra hivatkozással tagadja meg a haszonbérleti szerződés jóváhagyását, hogy a haszonbérleti szerződés időtartama a fentiekben meghatározott 20 éves maximális időtartamot meghaladja; jelen bejegyzésünkben a haszonbérleti szerződés időtartamának meghatározására vonatkozó téves hatósági gyakorlatra szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét, és segítséget nyújtani az ügyfelek részére jogorvoslati joguk hatékony gyakorlásához.

Tényállás

Jelen eset szerint a felek 2002. évben határozott idejű haszonbérleti szerződést kötöttek 2006. december 31. napjáig; a Haszonbérbeadót természetesen a haszonbérleti szerződés megszűnése után törölték a földhasználati nyilvántartásból.

A Felek ezt követően 2007. évben új haszonbérleti szerződést kötöttek 2008. január 1. napjától 2018. december 31. napjáig.

A Felek 2018. évben további 5 évvel 2023. december 31. napjáig kívánták meghosszabbítani a haszonbérleti szerződés időtartamát.

Az illetékes mezőgazdasági hatóság azonban nem hagyta jóvá a haszonbérleti szerződésmódosítást arra történő hivatkozással, hogy a haszonbérleti szerződés időtartamát a legelső haszonbérleti szerződés megkötésétől, vagyis 2002. évtől kell számítani, így annak módosítására nincs lehetőség 2023. december 31. napjáig, mivel annak leghosszabb időtartama így meghaladná a jogszabályban meghatározott maximum 20 éves időtartamot.

Mikor szűnik meg a haszonbérleti szerződés?

A legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy mikor szűnik meg a határozott idejű haszonbérleti szerződés.

Abban az esetben, ha a haszonbérleti szerződést határozott időre kötik, és ezen határozott időtartam eltelik, akkor a haszonbérleti szerződés ezen időponttól megszűnik.

Amennyiben a Felek ezt követően új haszonbérleti szerződést kötnek, akkor nem is lehet kérdés, hogy annak kezdő időpontját a később kötött haszonbérleti szerződéstől kell számítani, vagyis a két haszonbérleti szerződés időtartamát nem lehet összeadni.

A fentiekhez kétség nem férhet abban az esetben, ha az első haszonbérleti szerződés megszűnte után a haszonbérlőt még a földhasználati nyilvántartásból is törlik.

Továbbá fontos azt is hangsúlyozni, hogy egy hatályát vesztett (megszűnt) haszonbérleti szerződés módosítására nincs is jogszabályi lehetőség (nincs mit módosítani), így a mezőgazdasági igazgatási szervek olyan jellegű gyakorlata, miszerint a korábbi megszűnt haszonbérleti szerződés időtartamát hozzászámítják az azt követő haszonbérleti szerződés időtartamához (néhány éves kihagyást követően) – álláspontunk szerint – nem felel meg a jogszabályoknak.

Jogorvoslat

Abban az esetben, ha az illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv nem hagyja jóvá a haszonbérleti szerződést, úgy a jóváhagyást megtagadó döntés ellen közigazgatási per kezdeményezhető a döntés közlésétől számított 30 napon belül.

Agrárjoggal vagy termőföldek jogi vonatkozásaival kapcsolatos kérdése van? Szívesen állunk rendelkezésére!

dr. Dobos István ügyvéd
e-mail: dobos@doboslegal.eu
+3630-3088151