Szoftverfejlesztési szerződések – Titoktartás és versenykizárás

Egyedi szoftverfejlesztés során a fejlesztőnek szükségszerűen birtokába kerülnek a megrendelő üzleti folyamataival, jövőbeni üzleti terveivel kapcsolatos bizalmas információk, a megrendelő számára esetleges versenyelőnyt biztosító informatikai know-how.

Ezekkel az információkkal kapcsolatosan célszerű tehát titoktartási kötelezettségvállalást beépíteni a szoftverfejlesztési szerződésbe. Ennek keretében a felek vállalják, hogy a bizalmas információkat üzleti titokként kezelik és azokat sem a szerződés időtartama alatt, sem pedig azt követően nem hozzák harmadik személyek tudomására, illetve nem teszik elérhetővé.

Egyes esetekben indokolt lehet olyan versenykizáró rendelkezés alkalmazása, amely biztosítja a fejlesztőnek a megrendelő versenytársai részére történő tevékenységtől való tartózkodását. A versenykizáró megállapodás a fejlesztőt a szoftverfejlesztési szerződés megszűnése utáni meghatározott időre korlátozza tevékenységében. A megállapodásnak fontos eleme a tilalmazott tevékenységi kör megjelölése oly módon, hogy az a megrendelő érdekeinek megfelelő védelmet biztosítson, de a fejlesztőt aránytalanul ne korlátozza. A megállapodásban célszerű megjelölni azt a földrajzi helyet, amelyre a korlátozás kiterjed, ez lehet egy város vagy több ország területe is. A versenykorlátozó rendelkezés további eleme a megfelelő ellenérték kikötése, amit az adott eset összes körülményei alapján kell meghatározni.

Főként a kizárólagos felhasználási engedély adása esetén különösen fontos a titoktartási kötelezettség és a versenykizáró megállapodás szerződéses rögzítése annak érdekében, hogy a szoftver működéséhez szükséges know-how, illetve üzleti titkok ne kerüljenek nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan érdemes továbbá a jelszavak és kódok biztonságos őrzéséről, kezeléséről is rendelkezni a szerződésben.

Bővebben a szoftverfejlesztési szerződésekről az alábbi linken olvashat.

Ha startupjoggal, szoftverfejlesztési szerződéssel kapcsolatos kérdése van, szívesen állunk rendelkezésére.