Az ügyvezetőnek a társaság tagjaival szemben fennálló felelőssége az új Polgári Törvénykönyv alapján

A társasági jog keretein belül az új Ptk. a korábbitól eltérő szabályozást alkalmaz az ügyvezetőknek a társasággal, illetve annak tagjaival szemben fennálló felelősségével kapcsolatban is.

A törvény mindenekelőtt lefekteti, hogy minden egyes jogi személy vezető tisztségviselője az ügyvezetési tevékenységét a jogi személy érdekének megfelelően köteles ellátni, ennek fényében pedig felelősséget is kell vállalnia az e tevékenységéből eredő károkért nemcsak harmadik személyekkel, hanem a társasággal szemben is.

A jogi személynek okozott károkért a vezető tisztségviselő a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel, így a szabályozás előre utal a kötelmi jog szabályaira. Ennek megfelelően a károkozó köteles megtéríteni a másik félnek okozott kárt. Kivételt, mentesülési okot jelent, ha három tényezőt egyidejűleg bizonyít: a szerződésszegésre ellenőrzési körén kívül került sor, azt előre nem látható körülmény okozta, valamint nem volt elvárható, hogy az adott körülményt elkerülje vagy elhárítsa. Amennyiben több vezető tisztségviselő együttesen látja el az adott cég vezetését, károkozásuk esetén felelősségük egyetemleges lesz.
Ugyanezen szabályok szerint alakul a felelősség előtársaság esetében is, abban az esetben, amikor a gazdasági társaság nyilvántartásba vételét jogerősen elutasítják, azonban a vezető tisztségviselő nem szünteti meg annak működését, és ennek következtében kár keletkezik.

Speciális jogintézménynek minősül az ügyvezetői felelősség tárgyalása során a felmentvény, amelyet a legfőbb szerv ad ki ügyvezetői kérésre az adott beszámoló elfogadásával egyidejűleg. Amennyiben az ügyvezetői tevékenység megfelelőségét bizonyító felmentvény kiadásra kerül, a társaság nem támaszthat további igényeket az ügyvezetővel szemben, csupán akkor, ha azok a tények és adatok valótlannak vagy hiányosnak minősülnek, amelyekre a felmentvény megadását alapozták.

Az új Ptk. a fentieken kívül további szabályt fogalmaz meg az ügyvezetői felelősséggel kapcsolatban az adott gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetére is: ilyenkor egy éven belül a vezető tisztségviselővel szemben a volt tagok érvényesíthetnek kártérítési igényt.

Amennyiben Önnek gazdasági joggal, polgári joggal, ingatlanjoggal kapcsolatos kérdése van, úgy a Kapcsolatok menüpont alatt fel tudja venni munkatársunkkal a kapcsolatot.