Cégjog – Ügyvezetői és tulajdonosi felelősség

I. Az ügyvezető a társaság felé a Ptk-nak a szerződésszegéssel okozott károk megtérítéséért való felelősségi szabályai szerint köteles helytállni, az ügyvezető által külső harmadik személyeknek okozott károk esetén azonban maga a társaság köteles a helytállásra. Kivétel ez alól, ha a kárt szándékosan okozta, ekkor ugyanis a társasággal egyetemlegesen felel. (3:24. § ) Ez a szabály azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a társaság jogutód nélkül megszűnik, de kielégítetlen hitelezői…

Read more

Az ügyvezetői tevékenység korlátai a szerződéskötéssel kapcsolatban

Az ügyvezető szerződéskötési képessége és ennek esetleges korlátai a gazdasági társaság képviseletével függ össze. A képviselet ugyanis azt jelenti, hogy egy személy a társaság nevében aláírhat, azaz jognyilatkozatot tehet. A vállalkozások törvényes képviseletét a vezető tisztségviselők látják el harmadik személyekkel szemben, illetve a bíróságok és hatóságok előtt. A vezető tisztségviselő képviselői jogállása megválasztásával automatikusan keletkezik, és általános, azaz korlátozás nélkül kiterjed a vállalkozás valamennyi ügyére és jognyilatkozatára, főszabály szerint tehát…

Read more

Mi történik, ha az ügyvezető vagy a cég tagja elhalálozik?

1, Egy Kft. esetében az ügyvezető halála jogi szempontból abban az esetben lehet a problémák gyakori forrása, ha feladatát egyedüli ügyvezetőként látta el, vagy úgy, hogy emellett ő volt a társaság egyedüli, vagy többségi befolyással rendelkező tagja. Ebben az esteben a vállalkozás napi működését sem lehet biztosítani, ami jelentős probléma, ugyanis a vállalatoknak az adóhatóság és a cégbíróság felé is kötelezettségeik vannak, amelyek elmulasztása akár törvényességi felügyeleti eljárás megindítását, bírságot,…

Read more

Az ügyvezetés tulajdonosi kontrollja (cégjogi kontroll)

Egy gazdasági társaság ügyvitelében a tagok kezében van a legfontosabb, stratégiai jelentőségű döntések meghozatalának a joga, valamint és az ügyvezetés ellenőrzése. Ehhez mindenekelőtt azonban információhoz van szükségük a társaság működéséről. Ennek következtében a Ptk. kifejezetten rögzíti a tagokat megillető un. információs jogokat. Ennek értelmében a vezető tisztségviselő a jogi személy tagjai részére köteles a jogi személyre vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra a jogi személyre vonatkozó iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani…

Read more

Az ügyvezető tevékenységével kapcsolatos elvárások – Fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet esetén

1, A Ptk. alapelvi szinten rögzíti, hogy ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. (3:118.) A törvény tehát kifejezetten lehetővé teszi az ügyvezetők (vezető tisztségviselők) felelősségre vonását fizetésképtelenségi helyzet esetén, ehhez…

Read more

Az ügyvezető tevékenységével kapcsolatos elvárások – Általában

1, Egy társaság szervezetében az ügyvezető (vezető tisztségviselő) az a személy, aki a napi szintű vezetésével összefüggő feladatokat látja el. Ebben a körben az ügyvezető feladatát az képezi, hogy meghozza a társaság irányításával kapcsolatos olyan döntéseket, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe és fontos szabály, hogy a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a jogi személy, vagyis a gazdasági társaság érdekének megfelelően köteles ellátni. (3:21. §) Az ügyvezető tevékenységének…

Read more

Vezető állású munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése

A vezető állású munkavállalók sajátos szerepet töltenek be munkavállalók között, így a munkaviszonyra vonatkozó jogforrások önállóan is foglalkoznak velük és külön szabályokat állapítanak meg az ilyen típusú jogviszonyra. Jelen cikkünkben elsősorban a munkaviszonyuk megszüntetésének speciális jellemzőit vizsgáljuk, de ehhez elengedhetetlen kelléknek tekintjük az alanyi kör pontos meghatározását és kitérünk a vezető állású munkavállalókra vonatkozó főbb szabályokra is. 1. Ki számít vezető állású munkavállalónak? A Munka Törvénykönyve (Mt.) vezető állású munkavállalók…

Read more

A magyar Kft. és a német GmbH, mint társasági forma különbségei

Európa-, sőt világszerte találkozhatunk olyan társaságokkal, melyek alapkoncepciója, hogy a társaság tagjai a társaság kötelezettségeiért nem felelnek, a vállalt kötelezettségek teljesítése, illetve a hitelezők kielégítése a társaság feladata. A koncepció nem idegen sem Európában (Magyarország: korlátolt felelősségű társaság (Kft.), Németország: Gesellschaft mit beschränkter Haftung (GmbH), Lengyelország: Spółka z ograniczoną odpowiedzialnością (Sp. z o.o.), sem az angolszász jogrendszerű országokban (Ltd., LLC). Az első pillantásra azonos társasági formákat jelölő rövidítések azonban eltérő…

Read more

A vezető tisztségviselő felelősségének egyes aspektusai

A gazdasági társaságok vezetésével kapcsolatos feladatok ellátása rengeteg kockázattal jár; egy rossz üzleti döntés rendkívül súlyos következményekkel járhat. A társaságok vezetésével megbízott személy/testület több irányba is felelősséggel tartozik; ezeket a felelősségi alakzatokat törvényi szintű szabályok elszórtan tartalmazzák, mely szabályösszességből egy átfogó összefoglalót állítunk össze cikkünkben.   Ki a vezető tisztségviselő? A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 3:21. (1) bekezdése szerint a jogi személy irányításával kapcsolatos olyan…

Read more