„Jogában áll hallgatni” – ismét a közismert tájékoztatáshoz nyúlunk vissza, hisz akár fekete humor okán, akár beidegződésből, de sokaknak ez az első, ami eszükbe jut a jogaikról. Mindazonáltal fontos tudni, hogy a magyar jogrendszer ennél jóval széleskörűbb jogokat enged a vádlottaknak, akiknek a többsége viszont ezzel nincs tisztában. Jelen írásban röviden áttekintünk néhány fontosabb jogot, és azok szerepét az eljárás során.

A jogorvoslathoz való jog

Bizonyos ésszerű keretek között a törvény megengedi, hogy a vádlott a rá sérelmes határozattal szemben jogorvoslattal éljen – az ésszerű kereteket az jelenti, hogy sem a bíróságoknak, sem a terheltnek nem érdeke, hogy a büntetőeljárás akár évtizedekig húzódjon, hiszen azalatt bizonyítékok elveszhetnek, a tanúk az idő múlásával egyre kevésbé pontosan tudják felidézni az eseményeket, ez pedig a terhelt javára szóló bizonyítékokkal, körülményekkel is így van. A terhelt tehát jogszabályban meghatározott esetekben és okokból (például ténybeli hibák, eljárásjogi, anyagi jogi szabályok megsértése) fellebbezhet a döntéssel szemben, s ha a fellebbezése megalapozott, bizakodhat egy kedvezőbb döntés meghozatalában.

A bizonyítás a vádlót terheli

Ennek alapján főszabály szerint a vádnak kell bizonyítania azt, hogy a cselekményt elkövették, a cselekmény bűncselekmény, azt az elkövető követte el, és az elkövető bűnös az elkövetésben (tehát szándékosan vagy gondatlanul követte el a bűncselekményt, ugyanis vannak olyan bűncselekmények, amelyeknek csak a szándékosan elkövetett alakzata büntetendő). A büntető eljárási törvény ugyanitt szögezi le azt, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Eszerint tehát a vádnak nem elegendő csak azt bizonyítania, hogy más harmadik személy nem követte el a bűncselekményt, hiszen ez nem jelenti kétséget kizáróan azt, hogy a terhelt követte el (csak azt, hogy más nem), és nem képezheti bűnösnek nyilvánítás alapját. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy terheltként a legjobb taktika karba tett kézzel ülni, és várni, hogy milyen bizonyítékokkal áll majd elő a vádló. A tapasztalt, a területen jártas védő közreműködése ugyanis olyan pontokon fordíthat az ügy állásán, mint a cselekmény bűncselekmény mivolta vagy a terhelt bűnösségének foka, amely nyilvánvalóan nem elhanyagolható a végkimenetel szempontjából.

Az önvádra kötelezés tilalma

Talán ez az az alapelv, ami a legpontosabban megfeleltethető a bevezetőben említett „jogában áll hallgatni” kifejezésnek. Ennek alapján senki nem kötelezhető arra, hogy önmagára terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson, azonban fontos kiemelni, hogy ez sem korlátlan, a törvényben több helyen elszórva számos kivételt találhatunk (mint például a házkutatás, motozás, iratok, feljegyzések elhozatalára vonatkozó kötelezettség).

Az anyanyelv használatának joga

Főként a külföldi terheltek számára fontos, hogy ugyan főszabály szerint az eljárás nyelve a magyar, a terhelt az eljárás során mind szóban, mind írásban az anyanyelvét vagy ha a magyar nyelvet nem ismeri, az általa ismertként megjelölt más nyelvet használhat. A büntető eljárási törvény kommentárja a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványaként említi azt is, hogy az olyan, magyar anyanyelvű személy, akinek a nyelvtudása – például az évtizedes külföldi tartózkodás során – megkopott, megjelölhet általa ismert más nyelvet, amelyet az eljárásban használni kíván. Csakúgy, mint minden jogi eljárás, a büntetőeljárás is szakszavakkal, nehezen érthető, kacifántos körmondatokkal van kikövezve. A helyzet megértésében, a taktikailag helyes lépés kiválasztásában nagy segítséget nyújt egy tapasztalt védő, azonban a magyar nyelv, illetőleg az eljárás nyelvének nem ismerete esetén hiába kötelező a védelem, a terheltnek nem célszerű teljes mértékben rábíznia magát egy másik személyre egy olyan eljárásban, ahol nem érti, és esélye sincs megérteni, hogy mi történik és mit várnak tőle. Ezért a törvény rögzíti az anyanyelv használatához való jogot, amely kiterjed a terheltnek megküldendő iratok lefordítására is, amely a legtöbb esetben a határozatot hozó, illetve hivatalos iratot kibocsátó hatóság, bíróság feladata.

A fentiekben néhány, kiemelten fontos terhelti jogot tekintettünk át: a jogorvoslati jog kapcsán a fellebbezés jogintézményét, valamint egyes további terhelti jogokat külön cikkben tárgyalunk.