Bár rengeteg büntető ügyben már az eljárás megindulásának pillanatában egyértelmű, hogy ki az a személy, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, sőt, az elkövetőt akár tetten is érhetik, de arra is van példa, hogy ő maga ismeri be a cselekmény elkövetését. A legtöbb esetben azonban a nyomozást ismeretlen tettes ellen rendelik el, a büntetőeljárás megindításához nem szükséges ugyanis a gyanúsítás, elegendő hozzá a bűncselekmény gyanújának megléte.

A gyakorlatban többször előfordul az az eset, amikor az elkövető személyére a nyomozás későbbi szakaszában derül fény, és igen gyakran előáll az a nem túl szerencsés helyzet is, hogy a nyomozó hatóság az eljárás során tanúként kihallgatott személyt gyanúsítja meg a bűncselekmény elkövetésével. Kérdés azonban, hogy ilyen esetben a gyanúsított korábban, tanúkénti minőségében tett vallomása az eljárás későbbi szakaszában bizonyítékként felhasználható-e ellene.

I. A büntetőeljárási törvény szabályozási módszere

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) szerint, ha a vádlottat a nyomozás során tanúként hallgatták ki, a tanúvallomás csak akkor ismertethető vagy olvasható fel, ha ezt a vádlott indítványozza, vagy a tanúvallomásról készült jegyzőkönyvből a tanúval kötelezően közlendő figyelmeztetés és az erre adott válasz egyértelműen kitűnik. A tanút ugyanis kihallgatása elején ki kell oktatni arról, hogy bizonyos esetekben – többek között, ha önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná – jogosult a tanúvallomás tételét megtagadni. A törvény tehát egyértelművé teszi, hogy amennyiben a tanú kihallgatására az eljárási szabályoknak megfelelően került sor, esetleges gyanúsítottá válása esetén a korábbi, tanúként tett vallomása az eljárás későbbi szakaszában akadály nélkül felhasználható.
Ezt az értelmezést támasztja alá a Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 34/2007. számú bírósági döntésében, melyben kimondta, hogy ha a tanút kihallgatása kezdetén a hatóság figyelmezteti arra, hogy önmagát bűncselekmény elkövetésével nem köteles vádolni, és a tanú ennek ellenére saját magára nézve terhelő vallomást tesz, vallomása a későbbiek során bizonyítékként felhasználható (BH 2007.402).

II. Gyakorlati problémák

1. A terhelti jogok korlátozása

A törvény tehát egyértelmű szabályozást ad arra a helyzetre, ha az eljárás során a tanúból gyanúsított válna, a szabályozási megoldás gyakorlati szempontból mégis aggályosnak tekinthető. A szabályozás logikáját kihasználva ugyanis a nyomozó hatóság körében bevett szokássá vált az módszer, hogy bár már az eljárás kezdeti szakaszában egyértelműen megállapítható a gyanúsított személye, az illetőt az eljárás során először mégis tanúkénti kihallgatásra idézik és csak az eljárás végéhez közeledve közlik vele a gyanúsítás tényét. Ez a megoldás azonban a terhelti jogok egyértelmű korlátozását valósítja meg, ugyanis a terhelt eljárási jogait csak a gyanúsítás tényének közlését követően gyakorolhatja. Ezt követően illeti meg tehát a vallomástétel megtagadásának joga, valamint a jogorvoslati, indítványtételi, észrevételezési jogosultságok. A terhelt védekezésének csupán egyetlen korlátja van: mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat. Ezzel szemben a tanú kihallgatása során csak a törvényben taxatíve meghatározott okok esetén jogosult a vallomástételt megtagadni, vallomástétele során pedig igazmondási kötelezettség terheli.

2. A garanciák nem megfelelő érvényesülése

Bár a szabályozás hívei gyakran érvelnek azzal a garanciális jelentőségű rendelkezéssel, miszerint a tanú is jogosult a vallomástétel megtagadására abban az esetben, ha önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná, ez a garancia a gyakorlatban nem feltétlenül érvényesül teljes körűen. A büntetőeljárás menetének tekintetében legtöbbször járatlan tanú ugyanis az elhangzott figyelmeztetéseket abban a felfokozott érzelmi állapotban, ami egy rendőrségi kihallgatással együtt jár, gyakran nem értelmezi megfelelően és eszébe sem jut, hogy a vallomásételt megtagadja. A nem megfelelő eljárási pozícióban történő kihallgatás problémájának jelentőségét jól példázza, hogy arra több alkalommal hívta fel a figyelmet a Magyar Helsinki Bizottság is, továbbá Polt Péter legfőbb ügyész maga is utalt rá a Tarsoly-ügyben, hogy egy potenciális gyanúsított tanúkénti kihallgatása ellent mond az emberi jogoknak.

Összefoglalásképpen tehát kijelenthetjük, hogy a hatályos szabályozás nem nyújt elégséges garanciákat sem a büntetőeljárásban tanúként, sem az abban terheltként részt vevő személyek számára, így ha esetleg Ön is fentiekben kifejtett problémával találná szemben magát, mindenképp kérjen ügyvédi segítséget.