Az előzetes letartóztatással kapcsolatban számos téves elképzelés él a köztudatban, amelyeket cikkünkben szeretnénk eloszlatni.

Tévhit: A terheltnek mindenképpen előzetesben kell megvárnia az eljárás végét.

A valóság: az előzetes letartóztatás nem szükségszerű: csak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban van helye, és csak akkor, ha a terhelt szabadlábon hagyása az eljárás sikerességét veszélyeztetné. Ennek négy esetét különbözteti meg a törvény:
– ha a terhelt megszökött, elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult;
– ha megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a terhelt jelenléte másképp nem biztosítható;
– ha megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást;
– megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.
Áttekintve a fenti négy esetet, világos, hogy egy együttműködő terhelt esetén igen csekély a valószínűsége annak, hogy előzetesben kéne kivárnia a döntéshozatalt – megerősítve a korábbi cikkeinkben leírtakat, javasoljuk a terheltnek a felelősségteljes viselkedést, hiszen a szabadlábon védekezés olyan kiváltság, melyet nem érdemes elkótyavetyélni.

Tévhit: A terhelt vagy szabadlábon védekezhet, vagy előzetesben ül, más lehetőség nincs.

A valóság: A bíróság elrendelhet előzetes szabadságvesztés helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást is. A három alternatíva közös jellemzője, hogy jóval kedvezőbb a terheltre nézve, és abban az esetben lehet elrendelni, ha feltételezhető, hogy az előzetes letartóztatás célja így is elérhető. Lakhelyelhagyási tilalom esetén a terhelt az elrendelő végzésben meghatározottak szerint köteles meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezni, valamint a filmekből ismert nyomkövető alkalmazását is lehetővé teszi a törvény. A házi őrizet esetén a kijelölt lakást a terhelt csak meghatározott célból (például bevásárlás) hagyhatja el. A távoltartás a házi őrizetnek bizonyos szempontból a fordítottja: a terheltnek meghatározott helytől vagy személytől távol kell magát tartania (például amennyiben együtt élő családtagja ellen elkövetett bűncselekmény miatt folyik vele szemben eljárás, úgy adott esetben köteles tőle elköltözni).

Tévhit: Az előzetes letartóztatásban a terheltnek „meg van kötve a keze”, és csak várhatja a bíróság döntését.

A valóság: az előzetes letartóztatás alatt a terhelt eljárási jogainak gyakorlásában nem korlátozható. Ennek megfelelően a szabadlábon védekező terheltekre vonatkozó szabályok szerint egyes eljárási cselekményeknél jelen lehet, az iratokba betekinthet, vallomást tehet. A terhelt előzetesben gyakorolható jogaihoz tartozik továbbá, hogy védőt bízhat meg, védőjével akár szóban, akár írásban kommunikálhat.

Tévhit: Ha egyszer előzetesbe került a terhelt, mindenképpen ott is tmarad az ítélethozatalig.

A valóság: Az előzetes letartóztatás időtartamát szigorúan szabályozza a törvény, ennek megfelelően az több esetben megszűnhet akár az ítélet meghozatala előtt is: ilyen eset lehet például a nyomozás megszüntetése, a vádemelés elhalasztása, valamint ha az előzetes letartóztatás elrendelésének oka megszűnt (tehát a fent vázoltak szerint például már nem kell attól tartani, hogy a terhelt meghiúsítaná a bizonyítást). Maga a terhelt, illetőleg a védője is tehet indítványt az előzetes letartóztatás megszüntetésére, amelyet a bíróságnak érdemben meg kell vizsgálnia és indokolt határozatot kell hoznia róla, tehát pontosan meg kell határoznia, hogy ha nem szünteti meg az előzetes letartóztatást, akkor ezt miért (nem) teszi (például mert a terhelt korábban megkísérelt megszökni a rendőrségi fogdából vagy a büntetés-végrehajtási intézetből). Ennek megfelelően nem kell kétségbeesni az előzetes letartóztatástól, hiszen van lehetőség annak megszüntetésére.