A franchise (keret)szerződések részét gyakran képezik olyan rendelkezések, amelyek árrögzítést, viszonteladói ár kizárólagos meghatározását vagy a minimális eladási ár meghatározását tartalmazzák. Ezen rendelkezések azt eredményezik, hogy a franchise átadónak lehetősége van arra, hogy a franchise átvevő által eladott termékek/nyújtott szolgáltatások árát, minimális árát egyoldalúan meghatározhatja. Gyakran tartalmaznak ezen szerződések továbbá versenytilalmi megállapodásokat is, amelyek a franchise átvevő jogát korlátozzák abban, hogy a franchise tevékenysége megszűnését követően meghatározott időn belül hasonló szolgáltatást nyújtson és új szereplőként fellépjen a piacon. E rendelkezések azonban felvethetik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának megsértését, amely szabályt a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) tartalmazza. E szerződési kikötések kapcsán gyakran találkozhatunk olyan érvekkel, hogy versenytörvénybe ütközők, s emiatt semmisek, azonban a franchise szerződések esetében, annak vertikális konstrukciójára figyelemmel ezen kifogások, érvek cáfolhatók, mégpedig az alábbiak alapján:

A Tpvt. 11. § (1) bekezdése általánosságban tiltja a versenykorlátozó célú, illetve hatású megállapodásokat, valamint összehangolt magatartásokat. A szabály így szól: „tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások egyesülési jog alapján létrejött szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének (a továbbiakban együtt: vállalkozások társulása) a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.”

Felmerül a kérdés, hogy a franchise-hálózatban résztvevő üzletek egymástól függő vállalkozásnak minősülnek-e, s így kivételt képeznek-e a versenykorlátozó megállapodások tilalma alól. A Tpvt. levezeti, hogy mikor nem minősülnek egymástól nem független vállalkozásoknak az adott vállalkozások: „Nem függetlenek az egy vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozások, valamint azok a vállalkozások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak.” A törvény számos szakasza, illetve bekezdése részletezi, hogy mikor tartoznak egy vállalkozáscsoportba a vállalkozások, ahol a szabály a közvetlen, valamint közvetett irányításra utal. A törvény az irányítás mindkét fogalmát megadja (közvetlen és közvetett), ahol találkozhatunk a meghatározó befolyás kifejezéssel. Ezt a Tpvt. már nem bontja ki, itt tehát egészen a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésének két pontjához kell visszanyúlni. E szerint: „a befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személyben meghatározó befolyással, ha annak tagja vagy részvényese, és a jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására; vagy a jogi személy más tagjai, illetve részvényesei a befolyással rendelkezővel kötött megállapodás alapján a befolyással rendelkezővel azonos tartalommal szavaznak, vagy a befolyással rendelkezőn keresztül gyakorolják szavazati jogukat, feltéve, hogy együtt a szavazatok több mint felével rendelkeznek.

Franchise-hálózat esetén tehát, amennyiben az imént részletezett közvetlen irányítás a Franchise átadó és Franchise átvevők között nincs meg, úgy egymástól független vállalkozásokról beszélünk, amelyek esetében azonban a Tpvt. 11. § szerint meghatározott tilalom nem oldható fel a 11. § (1) bekezdése alapján.

A viszonteladói ár rögzítése

A törvény hivatkozott bekezdésében meghatározott általános tilalom mellett a 11. § (2) bekezdése részletezi azt, hogy milyen megállapodások ütközhetnek különösen a Tpvt.-be: ilyen többek között az a) pont alapján „a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása”.

Azt láttuk, hogy a Franchise üzletek egymástól független vállalkozásnak minősülnek, tehát e szempontból a 11. § szabály szerinti kartelltilalom fennáll. Egyéb, „tilalmon kívül esés” lehetőségét fogalmazza meg a Tpvt., a bagatell megállapodások szabályozásakor, vagyis a csekély jelentőségű megállapodások esetében. A törvény 13. § (2) bekezdése szerint „csekély jelentőségű a megállapodás, versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tíz százalékot; nem versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő egyes feleknek a tőlük nem független vállalkozásokkal együttes piaci részesedése külön-külön az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tizenöt százalékot.„

E szabály alapján kiolvasható, hogy amennyiben az érintett piacon a megadott százalékot nem éri el a vállalkozások részesedése, úgy csekély jelentőségű megállapodásról lehet szó, amely szintén kívül esik a 11. § szerinti tilalom alól. Azonban a 13. § (3) bekezdésére is figyelemmel kell lenni, hiszen az visszakorrigál, és kimondja, hogy bizonyos megállapodásra a bagatell megállapodás szerinti mentesülés nem alkalmazható. Így „nem alkalmazható az (1) bekezdés a versenytársak közötti olyan megállapodásra vagy összehangolt magatartásra, amelynek célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása, így különösen a vételi vagy eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása, az előállítás vagy a forgalmazás korlátozása, a piac felosztása, ideértve a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást, az import- vagy exportkorlátozást is (a továbbiakban: kartell), valamint bármely közvetlenül vagy közvetve a vételi vagy az eladási árak rögzítésére irányuló más megállapodásra vagy összehangolt magatartásra.”

E szabályok alapján megállapítható, hogy a nem túl nagy (15%-os) piaci részesedéssel bíró vállalkozások esetén – amennyiben azok vertikális viszonyban vannak egymással (tehát egymásnak nem versenytársai) – az árrögzítő megállapodásokat a Tpvt. a csekély jelentőségű megállapodások kategóriájába sorolja, s ezáltal azok a tilalmon (mindenféle csoportos, valamint egyedi mentesülés szükségessége nélkül is) kívül esnek. A franchise-hálózatokon belül az átadó és az átvevő egymással vertikális viszonyban vannak, azaz a „kisebb” hálózatok esetén a viszonteladási ár rögzítése nem probléma.

Abban az esetben, ha a piaci részesedése a vállalkozásoknak meghaladja a 15%-ot az adott piacon, úgy a bagatell megállapodás szerinti mentesség nem áll fenn.

Más a helyzet a horizontális viszonyban álló vállalkozások között, amelyek tehát egymás versenytársainak minősülnek. Ezek esetében a Tpvt. 13. § (3) bekezdése nem enged kivételt, tehát versenytársak esetén az eladási árak rögzítése (amelyeket a törvény eleve versenykorlátozó célúnak ítél meg) nem fog mentesülni a Tpvt. 11. § tilalma alól. Ez esetben felmerülhet a Tpvt. 17. § szerinti mentesülés vagy jogszabályban meghatározott más mentesítési lehetőség. Az egyedi mentesítés lehetősége árrögzítés esetén nagy valószínűséggel nem áll fenn, hiszen azokat a törvény eleve erősen versenykorlátozó hatásúnak titulálja, amely miatt a mentesülés lehetősége is megkérdőjeleződik.

A versenytilalmi megállapodás

A Tpvt. 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint a versenykorlátozást tiltó általános szabály vonatkozik különösen „az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására”, valamint ezen bekezdés f) pontja szerint továbbá „a piacra lépés akadályozására” is. Ezek a bekezdések tipikusan versenykorlátozó tartalmú szerződési kikötésekre alkalmazandók, amelyek franchise-hálózat esetén a Franchise átvevőt korlátozzák többek között abban, hogy az átvevő a franchise tevékenységen kívül mást végezhessen, illetve a franchise tevékenység megszűnését követően hasonló jellegű tevékenységet folytasson, hasonló szektorban új szereplőként piacra lépjen. E bekezdések tehát a Tpvt. szerint tiltottak.

Az utóbbi, tipikusan „versenytilalmi megállapodásnak” minősülő klauzula mentesülés alá eshet. A csekély jelentőségű megállapodásoknál meghatározott 15%-os küszöb el nem érése esetén a „versenytilalmi megállapodások” nem ütköznek a Tpvt. szerinti általános tilalomba. Tehát a franchise szerződésben kikötött versenytilalmi megállapodás is minősülhet bagatell megállapodásnak.

Amennyiben a versenytilalmi megállapodás mégis beleesne a Tpvt. által meghatározott tilalomba, a piaci részesedés értékhatárának túllépése miatt, úgy érdemes megvizsgálni a csoportos mentesítési kormányrendeletet. E jogszabály alapján, a 2. § bekezdésben meghatározott esetben a 3-5. § meghatározott küszöbértéket el nem érő vállalkozások közötti versenytilalmi megállapodás, amennyiben nem határozatlan vagy 5 évnél hosszabb idejű, mentesülhet a – vállalkozás saját kockázatára a Tpvt. 11. § szerinti tilalom alól.

Összefoglalva

A fentieket összefoglalva, egymástól független, vertikális viszonyban álló vállalkozások (pl. franchise átadó, aki terméket gyárt és átadja az átvevő részére, valamint a franchise átvevő, aki a franchise-hálózatban viszonteladóként jár el) közötti árrögzítés kisebb piaci részesedés esetén lehetséges, az nem ütközik a Tpvt-be. A franchise üzletek esetében jellemzően kikötendő versenytilalmi megállapodás bár elsőre versenytörvénybe ütközőnek tűnhet, az a bagatell-kartell, vagy a Korm.rendelet mentesülési feltételrendszere alapján mentesülhet a versenykorlátozó megállapodás tilalma alól.

Dobos István / dr. Rakonczai Kitti

 

Franchise szerződéssel vagy versenyjoggal kapcsolatos kérdése van? Szívesen állunk rendelkezésükre!

Dobos István ügyvéd: dobos@doboslegal.eu / +36-30-3088151