Kérdésként merülhet fel a munkáltatók oldaláról, hogy egy bizonyos munka elvégzése érdekében milyen szerződéses konstrukció megkötése a legoptimálisabb számukra. Adott esetben a munkáltató köthet egy munkavállalóval munkaszerződést, de – a körülményektől függően – akár vállalkozási vagy megbízási szerződés, esetleg egyéb szerződés megkötése is lehetőségként merülhet fel. Azt, hogy adott esetben melyik szerződés megkötése a legcélravezetőbb és leggazdaságosabb megoldás, számos tényező befolyásolja. Ilyen tényező lehet az, hogy egy esetleges szerződésszegés, vagy károkozás esetén milyen esélyei vannak a munkáltatónak az okozott kár megtérülésére.

Jelen írásban röviden összevetésre kerül a munkavállaló (munkajogi) kártérítési felelősségi rendszere, valamint a Ptk.-ban szabályozott, szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségi rendszere.

1. Munkavállaló kártérítési felelőssége

A munkavállaló kártérítési felelősségét az Mt. 179. § – 191. §-ok szabályozzák. Az Mt. 179. § szakasza meghatározza a munkavállalói felelősség rendszerének általános szabályait. Az (1) bekezdés szerint a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.

A munkavállaló kártérítési felelőssége felróhatósági alapú, ami azt jelenti, hogy csak akkor kell az okozott károkért felelnie, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható (tehát a munkavállaló helytelenül cselekedett, holott a konkrét helyzetben lehetősége volt, hogy másképpen cselekedjen, és ezt fel is ismerhette). E felróhatósági alapú felelősségi rendszer alól vannak azonban a munkavállalói károkozás estebén is kivételek: ilyen például a leltárfelelősség és annak speciális alakzatai.

Ezek a rendelkezések az Mt.-ben szigorúan szabályozottak, tehát a munkaszerződésben nem lehet a munkavállaló felelősségét kiterjeszteni. Sőt, a kollektív szerződésben is alapvetően csak a munkavállaló előnyére lehet eltérni a szabályozásban (ez alól kivétel a leltárfelelősség, ahol el lehet térni a hátrányára is).

A munkavállaló kártérítési felelősségének megállapításához a munkáltatónak több feltételt kell bizonyítania: azt, hogy a munkavállaló kötelezettségszegése a munkaviszonnyal összefüggésben történt, azt, hogy kötelezettségszegés történt, továbbá azt, hogy a kötelezettségszegés felróható volt, illetve ezen kötelezettségszegő magatartással okozati összefüggésben kár következett be.

A munkavállaló felelősségének megállapításához szükséges az, hogy a munkavállaló felróhatóan járjon el a kötelezettség megszegésekor, ami annyit tesz, hogy a munkavállaló nem tesz eleget az általában elvárható magatartás követelményének. A munkavállaló felróhatósága lehet vétkes, ezen belül szándékos és gondatlan is. Az, hogy a munkavállaló szándékosan vagy gondatlanul követte-e el a kötelezettségszegést, abban a tekintetben irányadó, hogy milyen mértékben fog felelni az okozott kárért.

Ami a munkavállalói (munkajogi) kártérítési felelősséget többek között megkülönbözteti az általános polgári jogi felelősségi rendszertől az az, hogy a munkavállaló kártérítési felelősségét nem egyedül az okozott kár mértéke, nagysága határozza meg, de a kártérítés mértékét meghatározza a munkavállaó munkabére, illetve a felróhatóság foka is. Ez annyit tesz, hogy nem annyit kell majd fizetnie a munkavállalónak feltétlenül, mint amilyen mértékű kárt okozott, ugyanis a munkavállaló felelőssége a magyar munkajogban korlátozott. Az Mt. 179. § (3) bekezdése szerint ugyanis „a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni.”

E szabály szerint tehát a munkavállaló hiába követ el kötelezettségszegést és okoz kárt a munkáltatónak, csak akkor fog felelni a teljes kárért, ha a kötelezettségszegést szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozta. Egyébként (ha nem szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okoz kárt) az okozott kár összegétől függetlenül maximum négyhavi távolléti díj összegéig felel a munkavállaló. Ez egy szerződésszegő partner esetében nem így lesz, neki a felelőssége nem fog így korlátozódni.

Az Mt. 179. § (4) bekezdése szerint „nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előrelátható, vagy amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.”

Ez a szabály szintén kedvez a munkavállalónak a munkáltató hátrányára, hiszen korlátozza a megtérítendő károk körét. A munkavállalónak azt a kárt, amelynek bekövetkezésére a károkozás időpontjában nem számolhatott, nem is kell megtérítenie. Továbbá csökkenhet a megtérítendő kár nagysága akkor is, ha a munkáltató vétkesen járt el, vagy ha nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Ez a kártérítési összegre vonatkozó korlátozás a Ptk. szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség esetén nem ilyen mértékben áll fenn, tehát ott a szerződést szegő partnernek nagyobb eséllyel kell felelnie a teljes kárért.

 

A fentiek alapján látható, hogy a munkavállalói kártérítési felelőssége igen korlátozott az Mt. alapján, és nehéz helyzetben van a munkáltató, ha kártérítési igénnyel szeretne élni a munkavállaló irányában. Ez egyrészt azért van, mert a munkavállaló felelőssége felróhatósági alapú, továbbá mert a munkáltatót terheli a bizonyítási kötelezettség, valamint mert a munkavállaló felelőssége korlátozott.

A munkavállaló felelősségének általános szabályain felül azonban már a munkavállalónak is objektivizálódik a felelőssége, ami azt jelenti, hogy pl. a leltárfelelősség, pénztár- és értékkezelők esetében ez a nagyfokú védelem már nem illeti meg a munkavállalókat. Így többek között az összegszerűség már nem korlátozódik, valamint a felelősség is (pl. leltárfelelősségnél vétkességre tekintet nélkül felel a munkavállaló) objektivizálódik. De az általános szabály az, hogy a munkavállalót nagyfokú védelem illeti meg és kártérítési felelőssége korlátozott.

2. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai (Ptk.)

A Ptk. 6:142. § szabályozza a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó általános szabályt. E szerint „aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.”

E felelősségi alakzat feltétele az, hogy a felek között szerződéses jogviszony álljon fenn, tehát legyen egy szerződéses partner. A károkozó magatartást a partner akár a szerződés megszegésével, vagy a szerződés (rossz) teljesítésével is okozhatja.

Általánosan elmondható, hogy a szerződésszegő fél kártérítési felelősségi rendszere nem felróhatósági alapú, mint a munkavállaló kártérítési felelőssége. Ez azt jelenti, hogy a szerződést szegő partner a károkozó magatartásáért nagyobb eséllyel felel, mint a munkavállaló. Tehát míg a munkavállaló csak akkor fog felelni az okozott kárért, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, addig a szerződésszegő fél akkor is felelni fog az okozott kárért (ha nem tudja kimenteni magát), hogy ha úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható.

A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség érvényesítésekor is érvényes az a szabály, hogy a szerződésszegést, a kárt, továbbá a kár és a szerződésszegés közötti okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania (ugyanúgy mint a munkáltatónak a munkavállaló károkozását). Ha ezen feltételeket bizonyítja a károkozó, akkor viszont a károkozó csak egy nagyon szigorú kimentési rendszeren keresztül tudja magát mentesíteni a felelősség alól. Ez azért van így, tehát azért felel „nagyobb mértékben” egy szerződést szegő partner, mert ő a szerződésszegéssel egy önként vállalt kötelezettséget szegett meg.

A szerződésszegő fél csak nagyon nehezen tudja magát mentesíteni a kártérítési felelősség alól, ehhez három feltételt is bizonyítania kell:

1. Elsőként azt kell bizonyítani a károkozónak, hogy a károkozó körülmény az ellenőrzési körén kívül merült fel. Ezt nagyon nehéz bizonyítani, hiszen adott esetben olyan körülmény is ellenőrzési körbe eshet, amelynek befolyásolására egyébként nincs lehetősége a szerződésszegő félnek.
2. A kimentés második feltételeként támasztja a Ptk., hogy a szerződésszegő fél számára a saját ellenőrzési körén kívül felmerülő körülmény ne legyen előre látható.
3. Harmadik konjunktív feltétele a kimentésnek, hogy nem volt elvárható, hogy a szerződésszegő fél a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményt elkerülje vagy annak kárkövetkezményeit elhárítsa.

A károkozónak a fenti feltételek mindegyikét bizonyítania kell, hogy mentesüljön a felelősség alól, ami pedig nagyon nehéz feladat, ezért ritka az az eset, hogy a károkozó a szerződésszegése esetén mentesülni tud a kártérítés alól.

Összességében elmondható, hogy tekintettel arra, hogy a munkavállaló felelőssége szubjektív alapú, míg a szerződésszegő fél felelőssége objektív(abb) alapú (ráadásul a szerződésszegő fél magát csak egy nagyon összetett kimentési rendszeren keresztül tudja kimenteni magát), a munkavállalóval szemben nehezebb érvényesíteni a kártérítési igényt.

 

Dobos István ügyvéd / Rakonczai Kitti

 

Munkajoggal, felelősségi kérdéssel vagy kártérítési joggal kapcsolatos kérdése van?

Ügyvédi irodánk szívesen áll rendelkezésére!

Kapcsolat

 

Dobos István ügyvéd /dobos@doboslegal.eu/ +36 30 308 8151