Tudnivalók a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárásáról
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) eljárását a tervező, kivitelező, alvállalkozó kérheti, ha a szerződés szerinti munkát elvégezte, de a teljesítésigazolást nem kapta meg, vagy a teljesítésigazolást megkapta, de a számláját nem fizetik ki.
Kérheti az eljárást a megrendelő is, ha a szerződés szerint járó díj kifizetését a vállalkozó teljesítése alapján nem tartja jogosnak. Legfontosabb feltétele a kérelem befogadásának, hogy a szerződő felek között írásban kötött, mindkét fél által aláírt szerződés álljon rendelkezésre.
A TSZSZ eljárása jóval gyorsabb és olcsóbb, mint rögtön a bírósághoz fordulni. A kérelem befogadását követően 30 napon belül, esetleges határidőhosszabbítás esetén is maximum 60 napon belül elkészül a TSZSZ szakvéleménye.
A szakvélemény alapot ad a felek közötti egyeztetésre, így a bírósági út akár el is kerülhető. Amennyiben megegyezésre nem kerül sor, a TSZSZ szakvéleményére alapított per is rövidebb határidőkkel, a követelt pénzösszeg behajtását elősegítő speciális eljárási szabályokkal folyik a bíróságon.
A kérelmeket a TSZSZ a benyújtást követő naptól számított 5 napon belül elbírálja. Amennyiben a kérelem hiányos, tájékoztatja a kérelmezőt a hiányokról és azok pótlásának lehetőségéről, egyéb esetben a kérelem befogadásáról. A befogadással egyidejűleg megtörténik a három tagú szakértői tanács kijelölése.
A szakértői tanács feladata elsősorban annak megállapítása, hogy a kérdéses teljesítés a szerződésnek megfelelő módon valósult-e meg, és ezért milyen összegű díjazás illeti meg a vállalkozót. A tanácsnak 30 napja van a szakértői vélemény elkészítésére. Ezalatt építési-kivitelezési munkák esetében helyszíni szemlét, tervezésről szóló vitánál szakértői meghallgatást tart.
Amennyiben az ügy bonyolultsága indokolja, a tanács kérheti a határidő legfeljebb 30 nappal történő meghosszabbítását. Az TSZSZ az eljárás befejeztével a szakértői véleményt megküldi a szerződő felek részére. A perben felmerülő szakkérdésben a TSZSZ szakvéleménye ugyanolyan bizonyítéknak minősül, mintha a szakvéleményt a perben kirendelt szakértő terjesztette volna elő.
Az elkészült szakvéleményt postai úton megküldjük mind a kérelmező, mind a kérelmezett részére. A kérelmező a szakvéleményben foglaltak alapján megkísérel megállapodni a kérelmezettel. Amennyiben a kérelmezett a szakértői vélemény alapján sem hajlandó a megegyezésre és a követelés teljesítésére, a kérelmező a bírósághoz fordul, a szakvélemény alapján elindítja a TSZSZ szakvéleményére alapított pert. A kiemelt ügyként kezelt eljárás a szakvélemény kézhezvételétől számított 60 napon belül indítható.
Ideiglenes intézkedés
Lényeges eleme a speciális szabályozásnak, hogy a bíróság kérelemre ideiglenes intézkedéssel rendeli el a kereseti kérelemben (viszontkeresetben), illetve az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglalt azon 400 millió forintot meg nem haladó összegű követelés teljesítését, amely a TSZSZ szakvéleménye szerint a teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési, építési és kivitelezési munkák szerződés szerinti értéke.
Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a fél ahhoz az összeghez mindenképpen hozzájusson az ideiglenes intézkedés keretében, amelynek megfelelő munkákat teljes bizonyossággal teljesítette.
Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem csak akkor teljesíthető, ha a kérelmező igazolja, hogy az ideiglenes intézkedés hatályvesztése vagy az ideiglenes intézkedést elrendelő végzés hatályon kívül helyezése esetére a követelés összegének visszatérítésére alkalmas biztosítással, vagy hitelintézet, vagy pénzügyi vállalkozás által nyújtott garanciával rendelkezik, vagy a követelés összegének megfelelő összeget bírósági elnöki letétbe helyezte.
Teljesítésigazolási Szakértői Szervet kívánja bevonni az eljárásba? Szívesen állunk rendelkezésére. – dr. Dobos István ügyvéd – +36-30-3088151 / dobos@doboslegal.eu