Épületek tervezése – A generáltervező felelőssége, jogállása

Generáltervező az a tervező, aki a teljes – szakági tervekre is kiterjedő – kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére köt szerződést, melynek elvégzésére, a Ptk. általános szabályai szerint, közreműködőnek minősülő, megfelelő szakismerettel és jogosultsággal rendelkező szakági tervezőket von be, akik közötti egyeztetések koordinálásáért, terveik összehangolásáért felel. Az egyes épületek építész kiviteli tervek tartalmát főként a MÉK és MMK szabályzata, a vonatkozó előírások és jogszabályok határozzák meg. I. Építészeti-műszaki tervezési jogosultság Az építésügy alaptörvénye,…

Read more

Mit értünk jogi szempontból garanciaszerződés alatt? Melyek a tipikus felhasználási esetei?

A garancia intézményét a köznapi szóhasználat a jótállás intézményével azonosítja. A jótállás azonban nem tévesztendő össze a garanciaszerződéssel, hiszen az előbbi a szerződésszegés, nevezetesen a hibás teljesítés egyik jogkövetkezménye. Ezzel szemben a garanciaszerződés – mint látni fogjuk – egy személyi biztosíték, ami arra szolgál, hogy egy másik kötelem adósának a tartozását biztosítsa. 1. A garanciaszerződés A Ptk. szerint a garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján…

Read more

Ajánlat, indikatív ajánlat – Jogi alapok összefoglalása

A szerződéskötések körében fontos és a mindennapi ügyletek létesítése során rendszeresen felmerülő kérdés, mely cselekedetek, jogi tények vezetnek azon állapothoz, amely esetén egy megállapodásból érvényesen és hatályosan követelhetőek jogok, illetve származnak kötelezettségek, vagy másképpen, mikor jön létre maga a szerződés. Ezen esetkörnek fontos részei azon szerződéskötésre irányuló nyilatkozatok, melyeket a jogi terminológia, így a hatályos polgári törvénykönyvünk az „ajánlat”, illetve az „ajánlati kötöttség” jogintézményeivel jár körbe. 1. Az ajánlat, mint…

Read more

Szerződési biztosítékok a magyar jogban

A gazdasági élet hatékony működésének egyik alappillére a szerződés. A legkülönfélébb célok megvalósítása érdekében kötjük őket, azonban sok esetben nem számolunk azzal, hogy a létrejött írásbeli megállapodás ellenére a szerződése teljesítése nem következik be, vagy nem úgy, ahogy mi azt vártuk. A szerződés megerősítését – és ezáltal céljaink bebiztosítását – a szerződéses biztosítékok megfelelő alkalmazásával érhetjük el. A szerződéses biztosítékok tehát, a szerződések megerősítésének eszközei. Ezek az eszközök a szerződésszegéshez…

Read more

Az üzleti titok védelmének jogi aspektusai

Ahhoz, hogy egy vállalkozás a gazdasági verseny sikeres szereplője legyen egyedi eljárásokat illetve módszereket kell alkalmaznia, amelyeknek mindig kicsit jobbnak, kicsit innovatívabbnak kell lenniük a versenytársakénál. Azonban nem elég csak olajozgatni a fogaskerekeket; kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a módszerek, információk és a know-how védelmének is. Hogy megértsük milyen fontos az üzleti titkok védelme, vegyük csak példaképpen a Coca-Colát. Ha csak meghalljuk ezt a nevet, máris a szánkban érezzük az ízét…

Read more

Gazdasági élet szerződéseinek elkészítése tartós ügyvédi megbízás keretében

Mint azt a korábbi bejegyzésünkben is említettük akár eseti, akár állandó megbízás keretében szívesen állunk rendelkezésére szerződések átnézésére, mielőtt aláírásával magára nézve kötelezettséget telepítene. Tartós megbízás előnyei: Ügyvédként leggyakrabban eseti megbízásokkal találkozunk, hiszen magyar viszonylatokban többségben vannak a fogyasztók és a fogyasztók által kötött szerződések. Ilyen például egy lakásvásárlás, késedelmes fizetés érvényesítésében való szakszerű jogi segítségnyújtás és tanácsadás, vagy pénz visszakövetelésének érvényesítése. Hiszen lássuk be, nem vásárolunk minden hónapban ingatlant…

Read more

Titoktartási kötelezettség a munkajog és a polgári jog területén

A magántitokhoz való jog a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) értelmében személyiségi jog, amelyet a törvény véd. Az üzleti titok tulajdonképpen a magántitok egy olyan kategóriájaként értelmezhető, amelynek a gazdasági folyamatokhoz kapcsolódóan van relevanciája. A Ptk. alapján az üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az…

Read more

Hagyatéki leltár, hagyatéki eljárás

A hagyatéki eljárás kifejezés hallatán sokan egyből a közjegyző előtt folyó eljárásra gondolnak, azonban a közjegyzői eljárást megelőzi a hagyatéki leltár felvétele, amely az egyes résztvevők szempontjából kiemelt jelentőségű lehet. Jelen összefoglalóban a hagyatéki eljárás szabályait kívánjuk közérthető formában összefoglalni. Hagyatéki leltár A hagyatéki eljárásban, miután a jegyző az örökhagyó haláláról tudomást szerzett, először elkészíti a hagyatéki leltárt, majd az elkészült iratanyagot az illetékes közjegyzőnek küldi meg, aki lefolytatja az…

Read more